GUTÁSI GÁBOR
1983. május 9.-én születtem Jugoszláviában (amely azóta Szerbia lett). MÁR 7
évesen EGY Commodore +4-esen, könyv
segítségével léptem be a programozás
világába. Akkor még nem tudtam egy-egy parancs
mire való, de nagyon megfogott, hogy
ÉN ALKOTHATTAM VALAMIT. Pár évvel később AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN PÉTER BÉLA OSZTÁLYFÖNÖKÖM ÉS DUKAI GÁBOR OSZTÁLYTÁRSAM segítségével ismertem meg a ZX-SPECtrum programozását a BASIC-et. Az
akkor még erős gépnek számító 386-os ASZTALI SZÁMÍTÓGÉPünkön
Q-BASICben írtam meg az első játékcsomagomat.
Ezen gyermekkori élmények hatására Íratkoztam
később A GÁBOR DÉNES INFORMATIKAI főiskoláBa ahol megismertem
több programozási nyelv és az adatbázis kezelés alapjait. Itt szerettem
bele a PHP-MySQL párosba és rengeteg időt
szenteltem tudásom bővítésére.
2008-ban szolgáltam le a katonaságomat civilKÉNT a helyi Vöröskeresztnél, ahol hátrányos helyzetű és fogyatékos gyerekekkel foglalkoztam. 2009-BEN SIKERESEN MEGVÉDTEM INFORMATIKUS MÉRNÖKI DIPLOMÁMAT ÉS AZÓTA NAPI 10-16 ÓRÁT DOLGOZOM SZÁMÍTÓGÉPEN. Gyakorlatot szereztem már a helyi TV-nél és újságnál és egy programozói cégnél is. Idő közben TÖBB STATIKUS WEBOLDALT ÉS DINAMIKUS PORTÁLT KÉSZÍTETTEM MÁR MAGAMNAK ÉS MEGRENDELÉSRE IS. 2010 ÓTA PEDIG SAJÁT CÉGEMBEN INTERNETES ALKALMAZÁSFEJLESZTÉSSEL FOGLALKOZOK.
Terveim között szerepel
egy vajdasági web-alkalmazásfejlesztői csapat
létrehozása, irányítása.
